Éber Ábel

StumbleUponDiggFacebook
Megosztás:

Éber Ábel időről-időre megosztja velünk, hogy milyen hatásokra számíthatunk a bolygók aktuális állásából.

Éber Ábel
„önmegismerésem egyik útjául, az asztrológiát választottam”
eberabel@lovemyself.hu


Ars poetica: "Az asztrológus, égi gyöngyhalász. Visszatartván saját lélekzetét, lemerül a lélek végtelenjébe, hogy felhozván annak gyöngyét, újra a felszínen ragyoghasson a lélek bölcsessége."

Kapcsolatfelvétel, bejelentkezés - Kattints ide!

Kapcsolódó cikkek, leírások


Kommentek

 (0)

montgomery

Kedves Ábel!

Mint sokan mások, én is párkapcsolati témában kérném a segítségedet.
Bár a problémám éppen az, hogy jelenleg túlzás lenne a kapcsolat szót használni a köztünk lévő, mintegy egy éve meglévő viszonyra; az elmúlt egy évben - néha akár több hónapnyi szünet után többször kereszteztük egymás útjait.
Én 1985. január 11-én, reggel 8:35-kor születtem Debrecenben, ő 1980. március 2-án, reggel 06:38-kor, Budapesten.
Az alapján, amit eddig olvastam (már a születési időt is felhasználó elemzésekben például), talán nem a legsimább, de nem is a legreménytelenebb ez a párosítás. Bár a racionális érvek (pl. kezdettől a "nem ígérhetek semmit" megközelítés égisze alatt történt minden) könnyen eltántoríthatnánk (főleg egy magamfajta bakot...), legbelül valahogy mindig úgy éreztem több van ebben, mint amit a felszín alapján gondolni lehetne.
A napokban ismét találkoztunk, illetve sor került egy olyan beszélgetésre is, ami alapján egyértelmű, hogy változtatni szeretne az életén és tesz (tett) is érte. Ehhez kapcsolódóan a kérdésem az lenne, hogy (a közeljövőben) remélhetek-e valamilyen előrelépést kettőnk viszonyában, vagy jobb döntés lenne "a racionális érvekre hallgatva" mielőbb pontot tenni ennek az ügynek a végére.

Válaszodat előre is köszönöm és szép napot!

Montgomery

 (0)

Athenie

Kedves Ábel
Nagyon nem találom a helyem tavalyi ill ez évben 3 munkahely váltásom volt.Most végre megtaláltam amit szeretnék de a pénz nem sok folyamatosan anyagi problémákkal küzdök.Soha nem volt ilyen mértékben problémám.
Sok mindenen gondolkodom pl hogy külföldre menni dolgozni azt érzem.Persze tudom ott sincs kolbászból a kerítés.
kérdésem HOGY MENNYIRE LÁTOD REÁLISNAK HOGY ESETLEG KÜLFÖLDRE MENNÉK DOLGOZNI?
vagy MENNYIRE LÁTSZ ESÉLYT EGY MÁSIK MUNKAHELYRE AHOL TÖBB A PÉNZ JA ÉS MÉG SZERESSEM IS CSINÁLNI?
1968.11.10 Bp8Ó59
köszönettel Athenie

 (0)

Gabee34

Kedves Ábel!

1976.08.11-én 01:35-kor Tatabányán születtem és szeretném megtudni, mi dolgunk van egymással egy 1982.02.24-én Szombathelyen született sráccal? Esetében óra-percet sajnos nem tudok.
Segítségét előre is köszönöm!

Gabi

 (0)

Reku

Kedves Ábel,
Annyi mindent lehet olvasni az internetten, nehéz eldönteni mi belőle igaz. Skorpió napjegyben, kos asszcendensű, mérleg holdjegyű, kigyó kínai horoszkópú jegyekben születtem, ez így elégé nagy kavalkád. Abban szeretnék segítséget kérni, hogy a számomra megfelelő partner, milyen jegyekben szerepelhet??, mert pillanatnyilag nem tudom melyik jellemzőre fektessek nagyobb hangsúlyt(hihetetek). Amúgy 1989.10.27-kén születtem, Sepsiszentgyörgyön. Előre is köszönöm a választ. Réka

 (0)

Polly

Kedves Ábel,

Az óra, percet elrontottam. Helyesen: 19 óra 05 perc.
Elnézést és várom válaszod.
Köszönettel, Polly

 (0)

Polly

Kedves Ábel,

Néhány hónapja úgy érzem életem fordulóponthoz érkezett. Nagyon nehezem élem meg a mindennapokat. Keményen küzdök, de a jobb önismeret szerintem segítségemre lenne. Ezért kérném az elemzésedet. Születtem : 1974.05.20. 7 óra 05 Mezőcsát
Előre is köszönöm: Polly

 (0)

Éber Ábel [tanácsadó]

Kedves Enikő!

December 21.-én még mindkettő lehet. Ez az adott éven múlik, hiszen a közforgalomban lévő naptárunk igencsak pontatlan. A szökőévekben kerül sor egyfajta korrekcióra. Mivel a Nap 365 nap alatt teszi meg éves körét, de a kör 360 fok így, valójában a 24 óra, csak 23 óra 56 perc. Ezek pedig összeadódván évről évre csúszkálnak. Például az idén 2012 december 21.-én délben vált a Nyilasból a Bakba, Magyarországon.

Minden jó-t!

 (0)

Enikő

Szia! Nyilas vagyok, általában mindenhol december 21 még az, de itt a részletes leírásnál a Baknál található a dec 21.

 (0)

Ágnes

Kedves Ábel!

Nagyon rosszul érzem magam, hónapok óta nincs munkám, a párkapcsolatom sem fényes.Úgy érzem nem ad elég szeretetet, sokat hazudott talán ezért. Én bika vagyok, ő Ikrek. 1984 04 30-án születtem. Lehet ebből a kapcsolatból komoly? Család?

 (0)

Beáta



Kedves Ábel!

Párkapcsolati témában szeretném kérni a segitségedet.
A férjemmel élek 16 éve, akivel próbáltuk a házasságot és a gyermeknevelést is szeretetben és békében megélni. Ez sokszor nem ment gördülékenyen, hiszen teljesen más mentalitású emberek vagyunk és más az érdeklődési körünk is. Három éve azonban megismertem az ikerlelkem, akivel lelki kapcsolatban vagyok, segitjük egymást ha szükségünk van rá.Egy ideje úgy érzem, mintha a sors a lelkitársam felé terelne, hogy vele megéljem azt a szeretetet, amire mindig is vágytam.Szeretném ha megnéznéd, hogy ez a sorsváltás a horoszkópomban, ill. a horoszkópunkban látható-e. Válaszodat előre is köszönöm.
Én 1970.03.13. 23.00 Ajka
Férj 1967.09.20. 16.00 Tapolca
Lelkitárs 1972.10.08. 12.00 Devecser

Üdvözlettel
Bea

 (0)

Rózsa

A fiam születési ideje : 1984. ápr.18. 13:15 Szabadka,
az enyém : 1966. júl. 17. 12:30 Szabadka
A kérdésem az lenne, vajon mikor válik le rólam és éli/ éljük az életünket?
Előre is köszönöm a választ !

 (0)

Husi

Kedves Ábel!
Párommal nagy harmóniában élünk együtt 1,5 éve. Közel fél éve szeretnénk már, hogy legyen egy kisbabánk- mindeddig eredménytelenül. Érdekelne, hogy a csillagokban mi rejlik e tekintetben. Születési adataink: 1983.09.26. Pécs 11:00; 1975.05.22. Pécs 12:30.
Válaszát előre is nagyon köszönöm!

 (0)

zsofi

Kedves Ábel!
Követném egy gyors kérdés erejéig az előttem szólókat. Van egy ember a környezetemben, aki iránt nem tudom meghatározni, de valamiért intenzív érzéseim vannak. Egy ideje ismerem, de elég felszínes. Mivel közel lakunk, gyakran összefutunk és mindig megdobban a szívem. Közel 3éve nincs normális párkapcsolatom, mert nem hozott össze a sors hozzám illő emberrel, valamiért azt érzem, hogy ő illik hozzám, de nem tudom lenne értelme komolyabban gondolkozni az illetővel kapcsolatban. Tudnál tanácsot adni horoszkóp szemszögből? Én 1986.október 14-én születtem Budapesten, 06.30kor, az ismerősöm 1978.március 18-án szintén Bp. Annyit tudok, hogy oroszlán az aszcendense.
Kérlek segíts egy kicsit!:)

 (1)

@kvarelle

Szia!
Nagyon nehéz eldöntenem, hogy hol tanuljak tovább.
Szerinted érdemes lenne pénzügyi területen továbbtanulnom, vagy valami humán területen folytassam tovább? Ez utóbbin már dolgoztam, és lehetőleg nem közalkalmazottként szeretnék dolgozni.
88.08.20-án születtem Bp-en, 13.25-kor.
A.

 (2)

orsi

Kedves Ábel!
Skorpió vagyok ikrek aszcandenssel.A férjem szűz.
Hogyan tudnám a legjobbat kihozni ebből,hogy mindenkinek jó legyen?

 (3)

Ági

Kedves Ábel!
Megismertem egy férfit tavasszal. Sokáig udvarolt, lassan megismertem, és kinyitottam Neki a szívem. Mert olyan Ő Nekem, mintha a tükörképem lenne. A gondolataimba olvasott, ami kicsit rémisztő és csodálatos is volt. Pár hónap után kezdett távolodni. Majd szeptemberben egyik napról a másikra eltünt. Minden magyarázat nélkül. Vártam Rá sokáig. Mert tudom, és érzem, hogy szeret. Még most is úgy érzem, Ő Nekem az Igazi. Próbáltam más férfiban gondolkodni. De valami nagyon húz hozzá. Nyár elején megcsináltattam a szinasztriánkat. Ebből tömören kiderült, hogy Én vagyok számára a NŐ. Majd még 2 asztrológus tanácsát kértem, mert sehogy sem akart összejönni. Mind azt mondta, hogy ez egy szinte tökéletes kapcsolat. Mind a 3-a ugyanazt mondták. Ő 1966.07.19.12:55. Budapest. Én 1977.09.10. 20:30. Budapest. És mégis. Több mint 3 hónapja nem láttam. Novemberben 2 elég érdekes levelet kaptam Tőle. Mintha nem is Ő írta volna! Szakítani egyikben sem szakított, viszont hiába kértem, hogy tisztázzuk személyesen. Azóta semmi. Olyan, mintha rossz időben találkoztunk volna.
Előre is nagyon köszönöm!
Ági

 (0)

Bejtusi

Kedves Ábel!
Egyetlen kérdéssel fordulnék Hozzád, mert 6 hozzáértőből (?) mindegyik mást mondott erre a kapcsolatra.... Összeillünk vagy ne tervezgessek túl hosszú távra?
Férfi: 1973. 07. 20. (Székesfehérvár), 07:30 (reggel) - Bivaly-Rák-Víz
Én: 1992. 03. 31. (Székesfehérvár), 12:45 (kora délután) - Majom-Kos-Víz
Azt mondják, az ellentétek vonzzák egymást, na de ennyire?
Előre is köszönöm: Bejtusi

 (0)

Jandika

Kedves Ábel,

én: 1985.03.28,Kecskemét, de 10:30
férfi: 1981.07.24, Debrecen, 01:30

Hogyan tudnád jellemezni? Azt mondták, karmikus a kapcsolatunk..

Köszönettel:
Jandika

 (2)

Gaga

Szép napot !

Egy enyhe kérdés (persze ha nem nagy probléma):
Érdekes mód én Nyilas-Tigris-Tűz jegyü vagyok
Aszc. az Rák a hold a Bika (szóval víz,és földhözragadt)
Ha mindenféle jegy + található benned akkor a kígyótartó jegy alatt születtél ? (fa)
SZabadságvágy-családias-fantáziadús-földönjár
érdekes mert ugymond igazak, de ez h lehetséges ?
üdv.
Gaga
86.12.13

 (0)

katt336

Kedves Abel!

67.10.27.-en születtem Sajoszentpeteren Miskolc mellet ejjel 1 orakor.
szeretnem megkerdezni hogy milyen lesz a 2012 es evem. Anyagilag felfelele ivelek majd?
Munkahelyem hogyan alakul?
A ferjemmel lezartnak mondhatom e a kapcsolatunkat? mivel Ö az alkohol rabja lett.
talalok e valakit akivel Öreg napjaimra boldog leszek?
Az egeszsegemmel minden rendben lesz?
Nagyon köszönöm a valaszaidat
Kati

 (0)

Timcsi05

Kedves Ábel !

'88 január 14-én születtem 6:10 perckor, Baján. Általános elemzést szeretnék kérni.
Illetve, Ikrek Föld-bivallyal milyen kapcsolatom lehet?

Köszönöm!
Üdv. Timcsi05

 (0)

Shelphie

Kedves Ábel!

Adrienn vagyok, nagyon örülök, hogy megismerhetlek, nagyon tetszik ez az oldal. Csak azt szeretném kérdezni, hogy egy bika bivaly rákhoz akinek bika a holdja, illik egy kos nyúl akinek nyilas a holdja? Az aszcendensét nem tudom sajna :( Meg olyat lehet kérdezni, hogy várható-e az életemben mostanában szerelem? 1985.05.19. 7:30kor és Székesfehérváron születem.

Válaszodat előre is köszönöm!

Üdv:

Adrienn

 (0)

Andi

Kedves Ábel!
1969.12.04-én 06 óra 17 perckor születtem Bp-en. Elég fiatalon szültem,21 évesen és 1 év után elváltam. A fiam felnőtt,most az élet mintha egy új kezdet elé állítana.Kicsit mintha minden megállt volna, a munka is. Új párkapcsolatom van egy éve, ő 1969.01.01-én 04 óra 00kor született. Valóban ez az újrakezdés vagy illúziókban ringatom magam a családtervezéssel és új munkával kapcsolatban? Kíváncsi vagyok a véleményedre és előre is köszönöm válaszodat!

 (0)

Tamás

Kedves Ábel!

Én 1977 07 17-én a 7. napon vasárnap születtem van ennek valamilyen különös jelentősége?
Mostanában depressziós időszakomat élem megfeneklett az életem. Nem látom a kiutat a problémákból. Folyamatosan munkahely és párkapcsolati problémákkal küzdök.
Várom válaszát. Köszönettel:Tamás.

 (0)

Szilvi

Kedves Ábel!
Meg tudnád mondani, hogy milyen lehetőségek várnak rám a szerelemben mostanában? A születési adataim: 1973. 10.26. 6:00 Budapest

Előre is nagyon köszönöm!

Sly

 (2)

Peti

Kedves Ábel!

1988.01.21. napján születtem a Fővárosban, délután háromnegyed 4-kor. Azt szeretném megtudakolni, hogy milyen "feladatom" van, mire érdemes ügyelnem mostanság? Meglehetősen érzékeny vagyok mindenféle külső behatásra (érzelmileg) és nem tudom honnan ered. Meg tudnád-e mondani, hogy mi az aszcendensem s ez hogyan befolyásol?

Üdvözlettel,

Péter

 (6)

Zsu

Kedves Ábel!

Köszönöm a válaszaidat, eszembe szoktak jutni egy-egy helyzetben! Nyitottan élem a jelent, a szembe jövő lehetőségeket a legjobban, de egyúttal a legnemesebben próbálom megélni, közben sokszor befelé is figyelek és mindig szem előtt tartom, hogy hogy tudok másoknak is a legtöbbet adni, használni. Egy-egy helyzetben elkapnak görcsösebb, félősebb időszakok, hogy nem tudom megvalósítani, amit szeretnék, túl sok a fal az idealista nemes törekvéseimhez, a fantáziámhoz, túl sok a valóság kegyetlen kényszere, s elbizonytalanodok, elkeseredek, de aztán imádkozom, elmondom, ami feszít őszintén, merem őket elengedni, magamat kívülről nézni, az egoista énemet "feladni", s ekkor feloldódok, végtelenül megnyugszom... A kétségek, félelmek teljesen tovatűnnek, a vágyakból pedig annyi marad meg, amivel tudok mit kezdeni, nemes hajtóerőt, célt adnak. És amikor jön egy-egy, akár egészen kicsi helyzet, melyben valamit meg tudok belőlük valósítani, célt érek velük, akkor nagyon szoktam szárnyalni. És elég sok ilyen pici, néha hiheteletlen helyzet van... Nagyon jó élni, bárhogy is legyen tovább :-)

Minden jót és szép napot kívánok! Zsu

 (0)

montgomery

Kedves Ábel!

A rák-bak párosokról egymásnak igen ellentmondó információkat olvastam mostanában, így az alábbiak vonatkozásában nagyon hálás lennék bármi olyan információért, amit fontosnak ítélsz.

Ő: 1979. 06. 26., Dornbirn, Ausztria (pontos születési időt sajnos nem tudok),
én: 1985. 01. 11., 08:35, Debrecen.

Előre is nagyon köszönöm a választ!

montgmery

 (0)

Éber Ábel [tanácsadó]

Kedves Zsu!

A születésekor a Skorpióban járt a Hold, a Mars, a Szaturnusz és a Plútó is...

Minden jó-t!

 (0)

Zsu

Kedves Ábel!

Köszönöm a válaszod!

Azt megkérdezhetem, hogy honnan látod a négy skorpió jegy energiáját nála? 1985.május.31. 10óra Bp. A gyerekkorában tényleg lehettek kemény helyzetek...
Köszönöm!

Minden jót! Zsu

 (0)

Éber Ábel [tanácsadó]

Kedves Mimi!

Olvasd el újra az előző hozzászólásodra adott választ...

Minden jó-t!

 (1)

Éber Ábel [tanácsadó]

Kedves Zsu (2)!

A Halak nap és a Mérleg felkelő jegy mellé, Skorpió Holdjegy társul, erőteljes Skorpió rejtett aszcendenssel. Ez jelentkezik is a felsorolt tulajdonságaidban, a választott sportágban és az önismereti orientációdban egyaránt.
Ez a fajta ’megkeményedés’ az életed eleje óta tart, amelynek tükre a szülőkhöz való nehéz viszony is, melynek nagyobb részét még jótékony köd is fedi.
Folyamatos transzformációid és a szabadság iránti vágyad, tudásszomjjal párosulva, remek lehetőséget adhatnak, az önmegvalósítás és önmeghaladás útján.
Az utóbbi időszakban amúgy is felerősödhetett Benned a világszemléleted átalakulása, mely – helyesen használva - fokozatos tudattágulást is jelenthet.
Az igazi erő épp ehhez kell.
Önismereti – asztrológiai esteket továbbra is tartunk, ahol kisebb csoportokban körbeülve, kötetlenül beszéljük és dolgozzuk meg a gondjainkat.
eberabel@lovemyself.hu

Minden jó-t!

 (0)

Éber Ábel [tanácsadó]

Kedves Léda!

A teljes képhez, a teljes születési idők és helyek szükségesek.

Minden jó-t!

 (0)

Léda

Kedves Ábel!

Szeretnék egy elemzést kérni Tőled szerelmi kérdésben:Nő-Rák napjegy,Nyilas holdjegy,Vízöntő aszcendens;Férfi-Skorpió napjegy,Mérleg holdjegy,Skorpió aszcendens.Mennyire illik össze a két fél?Remélem,ezen adatok elegendőek egy hozzávetőleges jellemzéshez!Válaszodat előre is köszönöm!

Léda

 (2)

Éber Ábel [tanácsadó]

Kedves Zsu!

Az a folyamat mely kb. év eleje óta tart, a következő születési évedben mélyül el igazán. Október körül pedig az életcél, karrier területe kaphat nagyobb hangsúlyt. Azután az év végén tovább nőhet a belső nyomás, majd ahogy kitavaszodik új színek jelennek meg Benned is. A felnőtté válásod korszaka pedig 2012 szeptemberével köszönt be…
Mint amikor a vége felé jársz a puding főzésével: Még néhány kavarás, és készen vagy… Persze ilyenkor kell a legjobban figyelni, hogy a forrásban lévő jellem ne legyen se túl lágy, se túl kemény, és oda se kozmáljon. Ilyenkor az intuíciód által meghallott belső bölcsességre érdemes bíznod magad, mely által tovább mélyülhet az önismereted.

A párkapcsolatban vannak közös kapcsolódási pontjaitok, és remekül ráláttok egymás vakfoltjaira is. Ennek felfedezése, majd kiszínezése adhatná a kapcsolat fejlődését, Az Ő belső ellentmondásainak feloldását segítheted, egyúttal a mély, bezárt érzésvilágát is megtapasztalhatod. Mely a Skorpióban álló 4 fontos energiájából ered. Neki az élete elején tapasztalt ’nehézségeivel’ érdemes szembenéznie. Akkor kevésbé viszi be a kapcsolatba is. Egy ideig együtt vezethet az utatok.

A szembenálló jegyek közt elég nagy a különbség ahhoz, hogy alapvetően másképp szemléljék a világot. Máshogy tekintsenek az életre. Pl. A Kosnak az élet hadszíntér, melyben érvényesülhet és versenyezhet, miközben a Mérleg az élet szép oldalát keresi és kiegészülni, csevegni vágyik benne. Ezért egy ilyen párosnak az alapvető konfliktusaival folyamatosan szembe kell néznie. Mivel a fejlődéshez a szemben lévő jegyet is meg kell tapasztalni, - hiszen épp azok a tulajdonságok kevesek – ez konfrontálódással jár. Pl. a Kos gyengeségnek tartja a tapintatot, míg ez a Mérleg számára a legfontosabb. Mivel szemben állnak legalább látják egymást. Mint az úton, a szemből érkezők. A frontális ütközések sokkal kevesebbek azonban az oldal irányúaknál… Ezek a kvadrát jegyek, melyek 90’ fokban ’találkoznak’. Ennek kivédéséhez már sokkal szélesebb perspektívára van szükség. A beszűkült tudatállapot ide már kevés. Pl. Amíg a Kos boxolni jár, gyorsasági motorjával, addig a Rák csak várja haza, miközben a régi fényképeket nézi nosztalgiázva… Itt már nagyobbak a különbségek. A fejlődés kulcsa a tudatosság, az egón való túllépés, és az a fajta intelligens hozzá, mely nem számokban mérhető.

Minden jó-t!

 (0)

Ági

Kedves Ábel!
3 hónapja megismerkedtem egy férfival az interneten. Olyan összhang van közöttünk, amilyenről nem is nagyon álmodtam eddig. Eleinte, míg csak leveleztünk, nem is igazán tetszett fotón, de a lelke nagyon megfogott. Bár az agyamban ott motoszkált, hogy Nekem Ő kell, rá van szükségem. Azóta 2 fantasztikus randevún vagyunk túl. De mintha kicsit hezitálna. Nem is értem. Pedig a megérzésem azt sugallja, hogy nem véletlenül találkoztunk. Mit gondolsz erről? Én: 1977.09.10. 20:30 Budapest, Ő 1966.07.19. 12:55. Budapest.
Segítségedet előre is köszönöm!
Ági

 (0)

barbieee

Kedves Ábel ;)
Még a rejtett aszcendensem elmondaná nekem? kérem szépen! és egy rövid jellemzést is róla! üdv,és nagyon szépen köszönöm eddigi készséges hozzászólásait is!

 (0)

Andi

Kedves Ábel!
1969.12.04-én 06 óra 17 perckor születtem Bp-en. Elég fiatalon szültem,21 évesen és 1 év után elváltam. A fiam felnőtt,most az élet mintha egy új kezdet elé állítana.Kicsit mintha minden megállt volna, a munka is. Új párkapcsolatom van egy éve, ő 1969.01.01-én 04 óra 00kor született. Valóban ez az újrakezdés vagy illúziókban ringatom magam a családtervezéssel és új munkával kapcsolatban? Kíváncsi vagyok a véleményedre és előre is köszönöm válaszodat!

 (0)

Orsolya

Kedves Ábel!

Köszönöm szépen a válaszod! Nem is gondoltam, hogy ilyen részletes analízist kapok.
Nagyon érdekesnek találom.

Üdvözlettel,

Dér Orsolya

 (0)

Éber Ábel [tanácsadó]

Kedves Nelossel!

Amint elküldöd a születési adataidat (óra, perc, hely) teljesebb képet kaphatunk...

Minden jó-t!

 (0)

Nelossel

Tudna valaki segíteni?
Bika vagyok,skorpió az aszcendensem és a holdjegyem is,itt viszont aszcendensnek nyilast ad ki.

 (0)

Éber Ábel [tanácsadó]

Kedves Orsolya!

A rejtett aszcendensed Bak. A kiszámolásnál a Felkelő jegy(3), a Nap(2) és a Hold(2) nagyobb fajsúlyúaknak számítanak. Míg a további személyi jelölők (Merkúr:1, Mars:1, Vénusz:1) azonos erőt képviselnek. Így egy tízes skálán, 7 pont jut a Föld elemnek Nálad. Mivel a személyiségről van szó a két karmajelölő (Jupiter és Szaturnusz) illetve a transzcendens bolygók nem jönnek számításba.
A minőségek pedig azonos elbírálásúak. Melyek közül a Kardinális a legerősebb Benned. A Kardinális Föld jegy a Bak.
Ez arra mutat, hogy kedves és gondoskodni vágyó, érzékeny éned képes kitartóan és módszeresen dolgozni a céljaiért. Sokszor úgy is, hogy másokat magad elé helyezel. Olykor zártnak tűnő viselkedésed, pedig egyfajta fal mögé húzódás eredménye lehet. Mely abból is fakadhat, hogy hamarabb kellett felnőnöd, így valahol koravén lehetsz, aki gyermekként nehezen találhatja a helyét a felnőttek világában.
Az eközben keletkezett elfojtások azonban vissza akarnak jutni a tudatba… Ez a folyamat tart 2007 óta, melyben a veszteségeket tanulhattad több mélyponttal. A tavaly november végi történés(ek) mozgatórugói az idén március vége körül ismét megjelenhettek, majd augusztus végétől új szellemi horizontok felé indulhatsz.
A legkevesebb Benned a Levegő elem és a Szilárd minőség. Mely a Vízöntő jele. Vagyis a könnyed, semmihez sem kötődő, laza és kiszámíthatatlan tulajdonságok halmaza. Amit érdemes lenne integrálnod az egyensúly megtartásához…

Minden jó-t!

 (0)

mimi

Kedves Ábel!

Randizok egy férfival,1979.augusztus 24.-én született.Én 1979 nov.13.hajnal fél 2-kor.A horoszkópunk szerint összeillünk?Várom válaszod.
Köszönettel:
Mimi

 (0)

barbieee

Ábel!
Örülök a válaszának!
Köszönöm segítségét...érdekes amit ír...elgondolkodtató.
a rejtett aszcendensem nem tudom,..az micsoda??

nagyon Köszönöm Önnek a segítséget.. Üdv

 (0)

Éber Ábel [tanácsadó]

Kedves Barbieee!

E két jegy alapvetően összeférhetetlen. A férfi és a nő örök ellentmondása ez. S mivel folyton veszekednek, így nem igazán jutsz előre. A Kos Hold és rejtett aszcendens, pedig mindezt tovább fokozza, az érzelmi indíttatású gejzíreivel, melyek a meg nem élt agresszió jelei lehetnek. A dacos gyermeki éned rombolni vágyik ekkor… Ennek fizikai szintű levezetéseként a sport alkalmas lehet. E két erő a Napfogyatkozáskor találkozik csak…
Keveset pihensz, és nem sokat takarítasz be az elvégzett munkád után sem. A munka területén ez húzóerő lehetne, hiszen a kihívás-győzelemig érdekel csak egy feladat. E versenyszellem is kissé férfias attitűd. Ez a szexualitásban okozhat gondokat.
Az igazi változást azonban a gyermekkori sérülések meghaladása, a megfelelési kényszer feloldása hozhatna. Ez segítség nélkül nehéz.
A mostani életed olyan pályán ível, melyben a zaklatott, és kissé paranoid szenvedéstudat lassacskán kikopik Belőled és átadja helyét a nyugodt és örömteli életélvezetnek. Ehhez persze tenni kell, hiszen egyben életfeladat. Így nem mások csodálata lesz a súlypont, hanem önmagad elégedettsége, mely szeretetből fakadhat. Ez a tőkesúlyod. Ehhez pl. a közösségek alázatos vezetése, szolgálata lehetne egy út… Gyerekekkel való foglalkozás, az anyaság megélése (anyaoroszlán inkább, mint királyrák) mind remek lehetőségek lehetnek, hogy egyszerűsödjenek a dolgaid…

Minden jó-t!

 (0)

Zsu

Kedves Ábel!

1984.02.21. 19:35-kor születtem Gyulán. Az alapjegyem Halak, azonban soha nem érzem úgy, hogy jellemző lenne rám. Az utóbbi 2 év során pedig különösen megerősödött a harcias, küzdő oldalam, a makacsságom sok mindenen segít át, de néha úgy érzem, sok felesleges energiát vesz el. Ez a hobbijaim terén is igaz ez rám, egy küzdősportban találtam meg a helyemet lassan 5 éve.
Továbbá a határozatlanság sem jellemző rám, a befolyásolhatóság pedig végképp nem, sokkal inkább vagyok nehezen és csak kevesek által meggyőzhető. A munkámban az ad örömet, ha egy beszélgetésből eredményes együttműködés születik, vagy ha egy teljesen új megközelítésből születik együttműködés. Szeretnék egy kicsit jobban elmélyíteni az önismeretemet és jobban megérteni a személyiségemet az asztrológia szemszögéből nézve, de nem igazán tudom, hol induljak el. A mérleg aszcendens talán külsőre és ízlésre nézve rám illik, de úgy tudom, ez is egy megalkuvó jegy...
Nagyon örülnék, ha tudnál egy-két támpontot adni, hogy hol keressem a megoldást arra, hogy a bennem lévő átlagosnál jóval nagyobb energiát hogyan használjam jól fel a mindennapokban.

Köszönettel,
Zsu

 (0)

barbieee

köszönöm.
igen, reggel fél 9kor születtem, 1985.07.09én Jászberényben.
Megkérhetlek Ábel,hogy előző kérdéseimre,amennyire időd engedi válaszolj? nagyon segítenél ezzel! ;)

 (0)

Éber Ábel [tanácsadó]

Kedves Barbieee!

A teljes képhez, a teljes születési idő (óra, perc) és hely megadására van szükség. Ha valóban oroszlán az aszcendensed, akkor reggel 8-10 óra közt születhettél…

Minden jó-t!

 (0)

Éber Ábel [tanácsadó]

Kedves Judit!

Feltételezem, hogy Magyarországon születtél… Az elmúlt éved belső nehézségei – több mélyponttal - még az idén is folytatódhatnak. A nyár végéig tartó belső átalakulásaid a születésnapod körül tetőzhetnek, melyek a következő születési éved gyökeres életváltozásait készítik elő. Ehhez persze egy társ segítség lehetne. Viszont amíg Te magad nem vagy kész, addig a kapcsolat könnyen kapaszkodássá vagy hadszíntérré változhat. Inkább fel nem vállalt viszony(ok) lehetősége állhat fenn.
Ennek megváltozásához, a gondolkodásmódod és a szülői kapcsolatod (elsősorban édesapáddal való viszonyod) átkeretezését, a személyiség megdolgozását javaslom.
Hiszen ahhoz, hogy a jövőd kifényesedjen, a múltat érdemes csiszolni.

Minden jó-t!

 (0)

Zsu

Kedves Ábel!

Már jó pár hónapja kérdeztem Tőled egyszer és sok mindenben hasznos volt a válaszod. Először is ezt köszönöm! Írtad a számomra ideális foglalkozásokat, s valóban van benne valami, hogy érzelmi és szellemi, kommunikációs képességeket is igénylő munka lenne az ideális. De jövök egy közegből, ami eléggé meghatározott, s én biomérnök lettem. Az adottságokat nem lehet kidobni, eltörölni, s hiszem, hogy nem is szabad, hanem ebből kell építkezni, de merészen, bár néha nehéznek látszik.
Minden területen próbálom most a felszabadultabb, merészebb oldalamat megélni, teljesen felvállalom, őszintén és természetesen kimutatom az érzéseimet, megmondom a véleményemet, mindent elvállalok, ami vagyok. (persze nem bután) A hitem sokat erősödött, s úgy érzem, hogy egyre inkább találok egy belső arányt, Utat, ami egyre magabiztosabbá tesz, látszik az értelme, valódi boldogságot ad, és olyan lépéseket lépek meg, amik talán elvezetnek a nagyobb ívű céljaimhoz, s biztosan nem mertem volna korábban, csak a halvány remények, ideák éltek bennem, de tehetetlennek és kicsinek éreztem magamat. Időnként bennem van a kétség, hogy nem lettem-e túl bátor és irracionális, nem lesz-e meg a böjtje, elérem-e a célomat, vagy beragadok egy skatulyába út közben, és időközben kiderül, hogy nevetségesek voltak az ábrándjaim. De valahogy időről időre olyan visszajelzéseket kapok, amik egyértelműen megerősítenek, hogy jó az irány akkor is, ha rövid távon sok lépésem érthetetlennek, furcsának tűnik, s ezeket nem érzem véletlennek.
Erről szeretném a véleményedet kérni!
Másrészt arról is érdeklődnék, hogy milyen szerepe lehet az életemben egy 1985.05.31én, 10 órakor Budapesten született egész más területről jövő fiúnak, akivel egy közös civil munka kapcsán ismerkedtem meg, s nagyon élvezetes, izgalmas kapcsolat alakult ki. Ő ugye ikrek jegyű, ami erősen intellektuális jegy, a szülei viszont rák és halak jegyűek, lehetséges, hogy ezért ismerős neki egy lágyabb érzésvilág is, s ez hatott rá? De lenne ennek értelme? Egyébként nagyon értékes ember, már rengeteget kaptam tőle!
Én továbbra is 1983.07.07-én 19órakor születtem Pécsett.

Olvastam valamelyik hozzászólásodban, hogy a legtöbb válás a szemközti és kvadrát jegyek közt van. Miért? Milyen arányok a legjobbak hosszú távon? Persze ez elvi és hosszú kérdés, a személyes kérdésemre adott válaszoddal is boldog lennék:)

Köszönöm, minden szépet és jót! :)
Zsu

 (0)

Orsolya

Kedves Ábel!

Olvastam alább a rejtett aszcendensről. Ennek mi a szerepe a horoszkópban, illetve mit jelöl? Ki tudnád számolni a rejtett aszcendensem? 1978.07.18.-án 18:45-kor születtem Budapesten. (próbáltam rájönni a leírásod alapján, de nekem egyenlő lett a kardinális és a változó minőségű jegyek száma a képletemben, és nem tudom, ilyenkor melyik számít?)

Köszönöm,

Orsi

 (0)

Éber Ábel [tanácsadó]

Kedves Linduska!

Eléggé sok ponton kapcsolódnak egymáshoz. A szerelemben éppúgy kiegészülhetnek, mint ahogyan képesek lehetnek egymás szövetségesei, társai lenni.
Az elvarázsolódáson túl, fajsúlyosabb lehet, hogy gyermeki énjét megélhesse és valaki mellett lassan felnőhessen. Ezáltal érhet el oda, hogy megpillanthassa a valódi szabadsága ösvényét is…
Mialatt megértheti azt is, hogy amit (akit) távol tart magától az ember, - meglehet – épp ahhoz vonzódik a legjobban. Ahogy a Telihold intenzív energiáiban is megjelenik, hogy Nap és a Hold bár ekkor vannak egymástól a legtávolabb, mégis ekkor vágynak leginkább egymásra.
A másik visszatérő feladat, - hogy keménysége alázattá válhasson – az egyensúlyos (pár) kapcsolat, melyben mindketten egyenrangú, szinte baráti viszonyt tudnak kialakítani.

Minden jó-t!

 (0)

barbieee

Kedves Ábel.
Én rák napjegy,és elméletileg oroszlán aszcendens vagyok, és kos holdjegy.
1985.07.09 én születtem.
az alkati leírás illik rám hisz 172/58,izmos jellegű,szikár testalkatom van,és széles vállam,ám kicsit ovális arcom,tehát nem széles,kékes zöldes cicás szemem,dús haj,és ha nem szedném ki,bizony valóban hosszú,dús szemöldökkel rendelkezem;D ;)
viszont ez az önbizalom dolog nem mindig van bennem.
van idő amikor tele vagyok önbizalommal,és úgy érzem én vagyok a legjobb,de sajnos sokszor érzem egyedül magam,mint egy meg nem értett személy,akit sokan utálnak,nem szeretnek,és én magamat sem szeretem sokszor,talán akadozó fejlődésem /tanulmányok miatt.
ezt úgy értem,hogy tanulás szempontjából nincs bennem kitartás,és sokszor feladom.
vagy ,hogy nem tudok megülni a fenekemen ,ha valami untat,vagy hogy úgy érzem nem tudok olyan emberek mellett lenni,aki nem folyamatosan csodál.
ha viszont minden 10percben dicsérnek,és segítenek,mintsem lehúznak,önbizalmam megerősödik.
Mit gondol ez mitől lehet? mit kellene tennem? ha sportolok egyébként úgy érzem nagyon jót tesz a lelkemnek..
Mit javasol,? megértem,hogy nem tud mindenre választ adni,hisz személyesen nem is ismer,és ön nem személyiség tréner;),de valóban nehéz a ki törni akaró oroszlánnal,és a félénk rákkal együtt élnem;S

 (0)

Pet

Kedves Ábel!
Nagyon köszönöm a válaszát, valóban igaz, amit írt rám. Mindenképpen oda fogok figyelni arra, amit mondott. A jógán már magam is sokszor gondolkodtam, remélem lesz hozzá kitartásom is. :) Mindazonáltal köszönöm, hogy felhívta a figyelmemet arra, hogy a rejtett aszcendensem is Halak, így már értem miért is éreztem magam ehhez a jegyhez a legközelebb.
Még egyszer köszönöm! Minden jót!
Pet

 (0)

Kacagógerle

Kedves Ábel!
Nagyon köszönöm a munkád, válaszod!
Módfelett érdekesnek tartom, hogy ennyi minden egyezik a horoszkópomban a kedvesemmel. Azt gondoltam korábban, hogy nagyon is különbözőek vagyunk, és most kiderült, hogy mégsem. Persze van bőven tanulni valóm tőle és ez alapján azt hiszem neki is.
Sokszor találkozol olyan párokkal akiknél ennyi minden megegyezik? Nekem ez most, olyan különleges érzés. És örülök neki. Azt hiszem nem véletlen a Mi találkozásunk :)

Mégegyszer köszönöm: Kacagógerle :)

 (0)

Barga

Kedves Ábel!

Nagyon köszönöm válaszát!
Mindenképpen átgondolom!

Minden jó-t! :)

Üdv: Barga

 (0)

Éber Ábel [tanácsadó]

Kedves Kacagógerle!

Mindkettőtök rejtett aszcendense is Skorpió. Vagyis az az energia, mely a legtöbb őselemből és minőségből jelenik meg. Olyan helyzetekben lehet jelentősége, amikor a Nap- és a felkelő jegy mellett más energiák is megjelennek a személyiségben. Pl. amikor sok bolygó tartózkodik egy jegyben.
Arra mutat rá ami erős valakiben…

Minden jó-t!

 (1)

barbieee

üdv Ábel.
Kérem az aszcendens topit nézze meg ,ha ideje engedi,írtam/kérdeztem öntől!
köszönöm! Barbieee

 (2)

Éber Ábel [tanácsadó]

Kedves Barga!

Mivel a Hold 2-3 napig tartózkodik egy jegyben, ezért általában a születés napja is elegendő lehetne. Viszont azokon a napokon, amikor jegyet vált, már érdemes az órát/percet is figyelni.
A születésed pillanatában például, a Hold a Nyilas jegy 4’fokán állt. Viszont aznap délután fél háromig még a Skorpióban járt.

Az említett cikkeket azért nem találod, mert nem készültek el.:)
Előrejelzést pedig inkább éves vagy időszaki periódusban tervezünk. A nyilvános estek alkalmával úgy is az aktuális időszakban rejlő lehetőségekről és feladatokról is esik szó.

A társkapcsolati ’kiszemeltel’ alapvetően egy irányba néztek. Azaz a gondoskodás, a gyereklelkűség, az érzelmi indíttatás remek párhuzamok a kapcsolatban. Viszont a Vízöntő aszcendensed nem sokáig bírja a szoros köteléket. Emellett az érzelmeid kimutatása és hűvössége sem biztos, hogy megadja a kapcsolat fészekmelegét. Bár a másik sem erről híres. A nőiséged teljes felvállalása is fejlesztésre szorulhat.
Ha tényleg Ikrek végi vagy Oroszlán aszcendense van, akkor az elvarázsolódás mellett, társként is tekinthetsz rá. Egyfajta mágikus kapcsolat is lehetne ez, melyben a közös együvé tartozás és egymás elengedése nehezítésként jelentkezhet.
Mindezek mellett, akár közös családot is alapíthatnátok, amivel esélyt adhatsz arra magadnak, hogy felnőj.
Így összességében lenne motiváló erő is és feszültséget adó különbségek ahhoz, hogy közösen tudjatok fejlődni a kapcsolatban. Hiszen eléggé erősen tükrözitek egymást.

Minden jó-t!

 (0)

Éber Ábel [tanácsadó]

Kedves Pet!

A Víz elem a domináns Benned, mely Változó minőségű. Így a rejtett aszcendensed is Halak.
A kiegészülés utáni vágyadtól vezérelve, hajlamos lehetsz arra, hogy a másik tulajdonságait kissé kiszínezd. Ezért amikor a valódi arcát meglátod, és kijózanodásképp eltolod magadtól, sokszor csak a kihűlt vágyaid széttört darabkái maradnak körülötted.
Tovább nehezítheti a helyzeted, hogy bár erős a szeretetigényed, ugyanakkor a szabadságvágyad is hangsúlyos. Így a kötődések sokszor kapaszkodássá válhatnak, majd a másik elengedése okozhat gondot.
Ezek az ambivalenciák tehát nehezíthetik a kapcsolataidat, hiszen sokszor szélsőséges helyzeteket eredményezhet. Ezért nehéz dolga akadhat a nagy Őnek is.
A belső kondicionáltságaid megváltoztatásához, a szülői mintáid átkeretezését javaslom (önismeret, jóga, pszicho dráma stb.).

Minden jó-t!

 (0)

Judit

Kedves Asztrológus Úr,

a segítségét kérném abban lát e férfival való ismerettséget a közeljövőben amiből hosszú távú közös jövő lehet? 1979.09. 27 én születtem, kb 13-14 óra körül.

(ha ez segít anyukám : 1958.03.02, apukám: 1957.03.11)

Nagyon várom válaszát. Amarillys

 (0)

Linduska

Kedves Ábel! Mond miért kellett újra találkoznunk 30év után? Én.64.02.03.Debrecen 13 .10 Ő.57.06.23.Pécs 21:20 Köszönettel: Linda

 (0)

Kacagógerle

Kedves Ábel!
Nagyon köszönöm a válaszod! Már nem is reménykedtem benne, hogy írsz nekem:)
Érdekes módon még nem igazán tapasztaltam meg a féltékenységet, valahogy ez eddig kimaradt az életemből, de bízom benne, hogy a zöldszemű nem is akar közelebbi ismertségbe kerülni velem:) Pedig a Halak napjeggyel és a Skorpió ASC-vel és Holdjeggyel, gondolom erre jó esély lenne.
Jó híreket kaptam tőled:) Talán ezek miatt is egyre inkább azt veszem észre, hogy szavak nélkül is megértjük egymást? Főleg konfliktus után.
Hát levezetni szokta rajtam a feszkót az biztos, én még nem tartok itt vele, pedig tudom, hogy bennem is megvan ez a "képesség". De olyan "aranyos", mert azt hiszi engem nem lehet megbántani, pusztán azért mert nem vagyok haragtartó. Lehet nem kellene ennyire békülékenynek lennem és akkor néha gondolkodna is, hogy mit beszél? Az egyensúly valóban jó lenne már, a büszkeségről írtat rá, az elbizonytalanodásra való hajlamot, pedig magamra veszem.
De mond csak, mi az a rejtett aszcendens és mit mutat meg, miben befolyásol minket?
Ki tudnád nekünk számolni?
Ő:76.10.31 23:50 Cegléd Én:78.02.27 22:35 Nagykáta

Előre is köszönöm a hozzászólásod:
Kacagógerle

 (0)

Éber Ábel [tanácsadó]

Kedves Kacagógerle!

Szinte tökéletes egymásra hangoltságotok, és alapvető egy irányba tekintésetek sok akadályon átsegíthet. Hiszen mindig lehet kifürkésznivaló a másikban. Egymás fejlődésének segítése mellett, megoldandó feladat lehet még, hogy tudjatok kölcsönösen teret is hagyni egymásnak, annak minden örömével együtt. Ezáltal elkerülhető lehet az időnként felgyülemlő feszültség egymáson való levezetése és az esetleges féltékenység is. Ebből fakadóan a társkapcsolat törvényesítését, azaz a házasságot is átgondolnám. Kivéve, ha gyereket szeretnétek.
Az átlagoshoz képest kevesebb csiszolnivaló lehet a kapcsolatotokban. Ezt még inkább segítheti, ha mindketten képesek vagytok kiegyensúlyozni magatokban, a büszkeségre és elbizonytalanodásra való hajlamot.
Ezzel együtt is remek kiegészítései lehettek egymásnak, a kölcsönös elvarázsolódás mellett.

Minden jó-t!

 (0)

Barga

Kedves Ábel!

Kérem, tiszteljen meg egy rövidke válasszal a magánélettel kapcsolatos kérdéseimre vonatkozóan:
1986.07.17.-én születtem Pápán 21:20 körül,
a kiszemelt pedig 1984.07.12.-én Budapesten, pontos időt sajnos nem tudok.
Ön mit lát ezekből a képletekből? Van-e közös utunk a jövőre nézve?

Előre is köszönöm!

Üdvözlettel:

Barbara

 (1)

Éber Ábel [tanácsadó]

Kedves Reni!

A megadott időponthoz tartozó felkelő jegy a Halak 24’ és Kos 5’ foka között lehet, amennyiben Magyarországon születtél. Jegyhatáros helyzet lévén érdemes lehet pontosítani. Ehhez pl. a szülők születési adataira lehet szükség.

Minden jó-t!

 (1)

Éber Ábel [tanácsadó]

Kedves Kisbolha!

Folyton új lehetőségeket kereső jellemed, hajtómotorja az erős megismerési vágyad. Mely először azért nem mer a dolgok mélyére nézni, mert tart az ürességtől. Így állandóan mozgásban tart, testi, kommunikációs és szellemi szinten is. Ezt a fajta szellemi éhséget üzemanyagként használva, megismerve önmagad és a világot, végül megtalálhatod a helyed. Ezzel adva magasabb rendű értelmet a keresésnek.
Ezzel a nyughatatlanságod a léted mélységei felé vihetnek, amint van bátorságod a valódi gyökereid felé venni az irányt.

A női oldalad integrálásra, önelfogadásra szorulhat. Érdemes mihamarabb megtalálnod az egyensúlyt e téren is, hogy a párkapcsolatokban ez már ne okozzon gondokat. Amint a hatalmi igényeidet is képes vagy átalakítani, úgy remek szervező erőddel válhatsz még inkább mások hasznára.

Minden jó-t!

 (0)

Barga

Kedves Ábel!

Rengeteg kérdésem ill. kérésem van, amit most Önre zúdítanék, ha szabad. :)
Először is kerestem egy olyan írást, ami a Szaturnusz hatásáról szól a Vízöntő aszcendensű emberekre, de sajnos nem találtam sehol. Ugyanígy a Rákról c. írást sem találtam, de gondolom, hogy az arra vonatkozó jellemzést a nyugati horoszkópokból kikeresve találhatom meg. A Vízöntő aszcendens és a Szaturnusz kapcsolatáról viszont szeretnék többet megtudni, ha ez lehetséges. Így ha létezik efféle cikk, akkor kérem "mutasson rá"!

Holdjeggyel kapcsolatosan arra lennék kíváncsi, hogy annak kiszámításához feltétlenül szükséges-e a születés konkrét időpontja (óra, perc), vagy elég csupán a dátum? Tudtommal az előbbi adat csak az aszcendens számításához szükséges.

Szeretnék azután is érdeklődni, hogy esetleg havi, netalán heti horoszkóp előrejelzéssel foglalkozik-e valahol ezen az oldalon, és ha igen, akkor ez hol található? Ha pedig nem, akkor tervezik-e ezt a jövőben? Remélem, igen! ;) :)

És végül (igyekszem most már rövidre zárni :)) engem is a magánélet alakulása foglalkoztat mostanság, nem is kicsit! A zsigereimben megmagyarázhatatlanul érzem a változás előszelét, de úgy érzem, hogy minden túl lassan alakulgat körülöttem.
1986.07.17.-én születtem Pápán (becslések szerint) 21:20 körül.
A kiszemelt "áldozatom" pedig 1984.07.12.-én, feltételezem Budapesten, de ebben sajnos nem vagyok biztos, a óra/percet pedig végképp nem tudom. :( Viszont ahogy az aszcendens elemzéseket olvastam, ismereteim szerint Ikrek vagy Oroszlán lehet a "befutó". :) Ez utóbbi "körülbelül" adatokból lehet vmire következtetni a jövőre nézve, vagy inkább menjek vissza a "balettba ugrálni"?

Végtelen türelmét és megtisztelő segítőkészségét/válaszát előre is köszönöm!

Üdvözlettel:
Barga

 (0)

Pet

Kedves Ábel!
Nekem is a szerelemmel kapcsolatban lenne kérdésem. Mikorra várható, hogy belép az életembe a Nagy Ő, a lelki társam? (már ha jön egyáltalán) Harmonikus kapcsolat lesz, hogyan élem majd meg? 1988.8.25-én születtem 19:37 perckor Budapesten. És még arra lennék kíváncsi, hogy melyik elem hangsúlyos a képletemben. Elméletileg a föld, de a vízhez érzem magam a legközelebb, és a Halak aszcendensemhez, ami ugyebár víz jegy.
Válaszát előre is köszönöm!
Üdv:Pet

 (0)

Éber Ábel [tanácsadó]

Kedves Ági!

A jelenlegi születési évedben adott a lehetősége a szerelemnek. Viszont ez elsősorban a munkáddal lehet kapcsolatos, és nem igazán a nagy beteljesülés látszik, annál több feszültség e téren. Ennek voltak jelei az ősszel. Vagy a munkádba vagy szerelmes…
A fő csapásirány – a szellemi fejlődés és tanulás – lehetősége már megjelent.

Ha az önérzetességed és büszkeséged mögötti nemes nagylelkűségedet, képes vagy spontán módon, odaadóan mások felé sugározni, akkor az üresség érzése is eltűnhet. Emellett az igazi átlényegülésed az értelem és az érzelem kötéltánca. Ha egyensúlyban vagy, akkor lélegzetvisszafojtva gyönyörködhetünk játékodban.
Ennek az elmélyítésére kapsz lehetőséget kb. nyár végéig.
Ehhez jöhet jól egy kicsit egyedül, hiszen ülepítened és kikapcsolnod is kellene. Einstein hegedült…
Ettől függetlenül, nem kell egyedüllétre berendezkedned. Nyártól ez is megmozdulhat…
Szükséged is lehet majd az ebből nyert feltöltődésre, hiszen a tudat alatti energiáid megismerése fontos szerepet kaphat ősztől.
eberabel@lovemyself.hu

Minden jó-t!

 (0)

Kacagógerle

Kedves Ábel!
Nem találom a válaszod. De már a kérdésem sem, pedig azóta többeknek is válaszoltál. Most vagy nem jó helyen keresek, vagy te felejtettél el engem.
Pótoltam a kedves születési adatait és arra lettem volna kiváncsi, hogy így mit tudnál rólunk mondani.
Ő:76.10.31 23:50 Cegléd
Én:78.02.27 22:35 Nagykáta
Köszönöm az időd!
Kacagógerle

 (1)

Reni

Kedves Ábel!
Tudnál segíteni pontosan mi lehet az aszcendensem,mert mindig mást mutatott a kiszámoló eddig...
1991.02.26. de. 07:20
én ugy érzem inkább kos ami sokszor ellentétesnek hat a napjegyemmel ami halak.
Lehet tudni hogy a születési képletem mit tartogathat még számomra?
Mi az amit még fejleszteni kellene,hogy jobb ember legyek tőle?
Válaszodat elöre is köszönöm!
További sikeres munkát
üdv
Almuska

 (0)

Éber Ábel [tanácsadó]

Kedves Pilu!

Ez egy igazán érdekes kapcsolat. Egymást elkerülni sem tudtátok volna. Nagyon hasonlóan szemlélitek az életet, és ha megfelelő intelligenciával kezelitek az érzelmi helyzeteiteket, akkor remekül kiegészíthetitek egymást. Ezzel segítve egymás életfeladatát is.
A párod részéről frekventáltabb ez a kapcsolat. Ha tud Téged szabadon is hagyni, és saját életteretek is lehet a közös mellett, akkor akár együtt is szárnyalhatnátok.
Mivel mindkettőtökben van hajlam az irányításra is, érdemes lehet ezt a szerepkört is felosztanotok egymás között.
Neked érdemes lenne kiegyensúlyoznod magadban a másokra figyelés és az egészséges önzés mérlegét. Ehhez pedig kulcs lehet önmagad női oldalának elfogadása is. Neki pedig épp férfi oldalával lehet dolga… Ehhez az anyai mintáival – vagy aki játszotta a szerepét – kellene kezdenie.
Megtanulhatjátok egymástól a tudatosság (Ő) és az érzékenység (Te) kiegészítését is. A Te felhőtlenséged pedig oldhatja az Ő néha aggódó érzelmi megközelítéseit és megfelelni vágyását.
Ha nem csak szerelmi kapcsolatban gondolkodtok, akkor magasabb rendű céljaitokat is megvalósíthatjátok egymás segítésével.

Minden jó-t!

 (0)

Éber Ábel [tanácsadó]

Kedves Tide!

Mindkettőjük részéről igen fontos kapcsolat ez. Értékes tapasztalatokat hozhat. Segíthetik egymás ezéleti fejlődését a továbbiakban. Egyszerűen bejönnek egymásnak. Lelki társak. A szerelem is kibontakozhat. A társkapcsolati elköteleződés azonban, bár az Ön részéről visszafogott, a másiknak örömet okozhatna.
Mindketten mostanra jutottak el oda a saját életükben, hogy más fontosabb feladataikat véghezvigyék, így most szabadulhatnak a kötelmeik alól. Ajándék lehetne mindkettőjüknek … Épp annyi feszültség, mint amennyi harmónia lehet ebben a kapcsolatban, mely egymás felé nyitja Önöket.
Az idő és a mélység a saját tudatosságukon múlik, melyhez érdemes lenne túllépnie az érzelmi kötődésvágy, a belső egyedüllét és a szabadság háromszögén.

Minden jó-t!

 (0)

Éber Ábel [tanácsadó]

Kedves AdventurerCat!

A választ keresd ott, ahová a kérdést is írtad, azaz a Mérleg aszcendens alatt.
Áprilisban eléggé feszült bolygóállások lesznek. Hat bolygó is a Kos jegyében lesz majd, szemben a Szaturnusszal. Leginkább az első és a harmadik hétvége az erős. Ezeket az időpontokat kerülném. Emellett az aggódás sem segít, hiszen épp példamutatásra van szüksége, azaz őszintén elmondani neki mi is fog történni, ami akár fájhat is, viszont ő erős és mellette vagy.
Ezáltal az érzékenységéből fakadó félelme(id) is csökkenthetők.

Minden jó-t!

 (0)

AdventurerCat

Nem tudom hogy én mitől vagyok rosszabb mint a többiek, akiknek válaszoltál..pedig a 8. házas kétoldalról támadott születési uralkodós kisfiam mandulaműtétre megy áprilisban..

 (0)

Éber Ábel [tanácsadó]

Kedves kati!

Az életfeladata megvalósításához, kulcs lehet az, ha a személyisége illúzióin túllép, mely leginkább a biztonságkeresés és a ragaszkodás körül forog (Bika). A valódi szabadsághoz (Vízöntő) le kellene rombolnia a régi beidegződésekből fakadó belső programjait (Skorpió), melyek mindig ugyanolyan eredményre vezették. Ezt a folyamatot főként reflektív társkapcsolatokon keresztül élheti meg (VII. ház).
A párkapcsolat így valóban társas vállalkozássá, szövetséggé válhat, melyben segíthetik egymás egyéni életfejlődését is.
Így egy magasabb szinten megélheti a kötődés és a szabadság szintézisét. Hiszen nem akkor szabad, ha menekül, hanem ha szabadon dönt.

Minden jó-t!

 (0)

Kisbolha

Szia!

Nekem sincs konkrét kérdésem, csak egy általános elemzést szeretnék. A születési óra nem tuti, de tánctáborban már találkoztunk, és azt mondtad, hogy inkább Oroszlán vagyok, mint Szűz, úgyhogy ezért legyen 10:00. Köszi!
1993.06.05, Debrecen

 (0)

Éber Ábel [tanácsadó]

Kedves Andi!

A megadott időponthoz és helyhez, Nyilas 10' fokos aszcendens és Kos 9' fokos Holdjegy tartozik.

Minden jó-t!

 (0)

Andi

Kedves Ábel!

Bármelyik oldalon nézem az aszcendensemet mindenhol más.

1990.11.28. 08:30 Miskolc- ez a pontos születési dátumom,megmondanád nekem,hogy mi is az eredeti aszcendensem?
Válaszodat előre is köszönöm

 (0)

Ági

Kedves Ábel!
Köszönöm eddigi tanácsaidat. Kezdek kicsit tisztábban látni. Nemrég felkértem szakmám legnagyobb Mesterét, hogy tanítson, aki örömmel elvállalt.( Ezt persze saját magam finanszírozom. )Úgyhogy ezen a téren nem is panaszkodhatok.
Viszont a magánéletem ....enyhén szólva üres. Persze nem érzem magam magányosnak, de tény, hogy egyedül vagyok. Ebben az évben várhatok valamilyen pozitív változást?
1977.09.10. 20:30. Budapest.
Nagyon köszönöm!
Ági

 (1)

kati

Kedves Ábel!
Köszönöm válaszát
Egy-két kérdésem lenne ,csak tisztázni szeretném, jól értelmezem-e a dolgokat.
Ha jól értem, életfeladatom a párkapcsolathoz kötődik./felszálló holdcsomópont 7 ház skorpió/.
Elfogadni a sorsot annyi, mint nem biztonságban és szabadon, kötöttségektől mentesen?
Tehát a társas vállalkozás =párkapcsolat? Vagy ezt félreértettem?
Köszönöm türelmét és válaszát.
Üdv D Kati

 (0)

Pilu

Ja igen, még az utolsó hozzászólásomnál kifelejtettem a születési helyeket. Az enyém Szolnok, a lányé pedig Gyula. Köszönöm!

 (0)

Éber Ábel [tanácsadó]

Kedves kati!
Ebben a születési évben, épp ez a két terület kap nagyobb hangsúlyt. A munka területén külföld is számításba jöhetne. Előrelépést mindenesetre jelenthet. Viszont nem csak munkáról van szó. Az életfeladaton való munkálkodás is fontos lesz azaz, hogy milyen ember válik az egykori csemetéből. Hogyan valósítja meg azt, amivé válnia kell? Vagy még mindig a szabadság és a biztonság huzavonája húzza…
Természetesen társas vállalkozásban is gondolkodhat. Hiszen egyik nagy leckéje „az út, tőlem – másokig”. Az idén ebben is fordulópont következhet, mely szintúgy kapcsolódhat külfölddel is.
Bár a szerelmet szeretné, mégis szinte vak benne. Mivel a biztonság és kiegészülés keresés is motiválja, ez gyakran kapaszkodássá alakulhat át…Mivel érzelmekben kissé gyereklelkű, lassan érdemes lehetne nagyobb felelősséget vállalni e téren (is).
Amellett, hogy kissé gyorsabb év jöhet, az egyedüllétre is érdemes lehet teret adni, hogy néhány lépésről áttekintve kitisztuljanak helyzetek. Szellemi fejlődésre, (nyelv)tanulásra, tudattágításra, belső gazdagodásra és érzelmi ragaszkodások elengedésére (nem csak párkapcsolatban) alkalmas év ez. Főként az első fele.
Ha lassan megbékél a sorsával, akkor a remek intuíciója mellé a nagyon mélyről jövő (tudattalan) megérzései is hozzásegíthetik teljessége eléréséhez.

Minden jó-t!

 (0)

Éber Ábel [tanácsadó]

Kedves mimi!

Zárkózott és önmagadra hangolt alaptermészeted, egy terhelt élet következménye. Ezt érdemes lenne felülírnod, hiszen a negatív életszemlélet és kishitűség ezt nem igazán segíti.
Ehhez lehet utadon egy vidám és laza segítség ez az ismeretség. Egészen addig amíg, a „Skorpió megeszi az Ikreket reggelire”.
Igazából nem a lángoló szerelem, sokkal inkább egyfajta felnézés és karmikus kiegyenlítődés lehetőségét hordozza magában a kapcsolat.
Hiszen a szerelemben egyfajta megbízható és erőteljes ugyanakkor másként gondolkodó és kicsit fura figurát kereshetsz. Akit ha társként fogadsz, határozottnak és temperamentumosnak kell lennie, akit túl is idealizálhatsz. Ez a szexualitásban is meg kell, hogy jelenjen. Persze aztán harcolhatsz vele…
Mivel eleve kétféle kép él Benned a társról, érdemes lenne integrálnod, hiszen az egyik a megbízható, de unalmas, a másik a szabad szárnyaló és kiszámíthatatlan kalandor. Így először belül lenne érdemes rendet tenned. Valószínűleg az édesanyádról kialakított képpel kezdeném…

Minden jó-t!

 (0)

Éber Ábel [tanácsadó]

Kedves Husi!

A teljes képhez, a teljes születési idő és a hely megadása szükséges.

Minden jó-t!

 (0)

Pilu

Kedves Ábel! Egy kis kéréssel fordulnék Önhöz! Nemrég ismerkedtem meg egy lánnyal, úgy érzem már az elejétől fogva, hogy nagyon jól működnek köztünk a dolgok:) Arra lennék kíváncsi, hogy milyen pozitív illetve negatív hatásokkal kell szembenéznünk asztrológiai szempontból, és hogy ebből kifolyólag milyen esélyeink lehetnek egy tartósabb kapcsolatra?
Az én születési dátumom: 1988.02.17. 20:15
Az övé pedig: 1988.06.20. 13:00

Válaszát előre is köszönöm! Minden jót!

 (0)

Tide

Szia Ábel
Kérlek segíts nekem megfejteni, hogy egy 1966.06.02 Pásztón 6 h-kor született nő élete és egy 1958.08.31. Szeghalom 9 h született férfi élete milyen mélyen és mennyi időre kapcsolódhat össze. Van-e hosszú táv ebben a kapcsolatban? A helyzetet cifrázza, hogy egy éves a személyes ismeretség, azonban 25 évvel ezelőtt álmomban többször láttam őt. Köszönöm Edit

 (0)

kati

Kedves Ábel!
Meg tudná nekem mondani, hogy 2011-ben milyen életterületeken várható változás az életemben?Mire kellene jobban figyelnem?
Párkapcsolat , munka területe ami főleg érdekelne engem.
1957 02 11 9h 30p Mezőhegyes
Köszönettel D Kata

 (0)

mimi

Kedves Ábel!

Én 1979.11.13-án születtem 01-35-kor Szegeden.Szeretném megtudni,hogy milyen jegy szülöttei illenek legjobban hozzám.Jelenleg van valaki aki közel áll hozzám,és ő 1979 június 15-én született Szegeden.Mennyire illünk össze?Várom válaszát.
Üdvözlettel:MIMI

 (0)

Kacagógerle

Kedves Ábel!
Nagyon köszönöm a válaszod. Valóban mindig is érdekelt az egészségügy mentális ágazata is. Talán nem véletlenül:)

 (0)

Éber Ábel [tanácsadó]

Kedves Kacagógerle!

A munkádban március vége, április elején nyílhatnak új lehetőségek. Az általad felsorolt tevékenységek, mind az utad részei. Viszont olyan területeken is érdemes lenne gondolkodnod, melyekben a közvetlen gyógyító energiáidat használhatod. Például gyerekpszichológus, terapeuta. Remek lelki ráhangolódásoddal sokat segíthetsz mások valódi (lelki) okainak feltárásában. Így a saját öngyógyító energiáikat mozgósíthatják…

Minden jó-t!

 (0)

Husi

Kedves Ábel!

Én egy mérleg- disznó vagyok, nyilas aszcendenssel, bika holdjeggyel. A párválasztásban vannak nehézségeim. Nem rég jöttem rá, hogy van valamiféle kisugárzásom, amivel könnyen 'bevonzom' a férfiakat, és ebben a körben persze benne vannak azok is, akiket nem kéne... Komoly kapcsolatot szeretnék kialakítani, de a sok csalódás miatt már egyre kevésbé vagyok nyitott. Én úgy szoktam mondani, hogy 'porcelán lelkem van' és itt- ott letörtek már belőle egy- egy darabot.
Örülnék ha ez ügyben kaphatnék valamilyen segítséget (pl. milyen csillagjegyűek nem illenek hozzám vagy valami ehhez hasonló...). Arra már én magam is rájöttem tapasztalati alapon, hogy a skorpió jegyűekkel nagyon nem jövök ki.
Előre is köszönöm!
Husi

 (0)

Eszti

Köszönöm.

 (0)

Kacagógerle

Kedves Ábel!
Nagyon köszönöm a válaszod!
A kedvesemmel kapcsolatban valóban azt érzem, hogy nem szabad ennyire kötődnöm hozzá, amíg neki ez nem igénye. Egyébként a kapcsolat kezdete óta elég sokat adtam le ebből, hisz rájöttem nem erőltethetek semmit, mert annak sosincs jó vége. Azt hiszem még nem teljes a kép, de vele kapcsolatban egyre többször érzem, hogy mit is akarok. Talán hamarabb sikerül kitűznöm a célt, mint gondoltam.:) Mindenesetre jó lenne:)
A munkával kapcsolatban viszont teljes a káosz. Eü-s vagyok, sokszor azt érzem, hogy igazán akkor tennék hasznosat, ha kórházba mennék dolgozni, de a gyerekeim miatt ez nehezen megvalósítható. Aztán nagyon szeretnék fizikoterápián is dolgozni, mert az megint csak a belső igényeimnek megfelelő lenne, de ott meg nincs felvétel. És ennek tetejére a héten vizsgáztam (sikeresen) bölcsődei gondozóként, ahol szintén szeretnék dolgozni, ráadásul a gyerekeim is tudnám mellette intézni, de most leálltak az építésével, és helybeni lehetőség nincs rá. Szóval a dilemmáim megvannak:)
Ha esetleg még tudnál rám időt szakítani, szívesen venném ha ezzel kapcsolatban lévő meglátásod megírnád.
Köszönettel: Kacagógerle
78.02.27 22:35 Nagykáta

 (0)

Éber Ábel [tanácsadó]

Kedves KacagóGerle!

E kapcsolat menthetetlenül összeforraszt mindkettőtöket. Annak minden előnyével és hátrányával együtt. Egyfajta delejesség, finom mágia vonzhat egymáshoz. Emellett mindketten ködösen látjátok egymást a szerelemben, melynek az oka az aránytévesztésben rejlik. Így a másikról alkotott kép, könnyen kifakulhat, nyomában a csalódásokkal… Mély és hosszú távú, melyben kölcsönösen sok a harmonikus kapcsolódási pont. Leginkább életszemléletbeli eltérések, és a szabadság és a kötődés játszmái vethetnek csak árnyékot rá. Ez egyúttal megoldási feladatként is jelentkezik.
Az egyik feladat épp ez az évedben. Amellett a család, és a szerelem területe hangsúlyos, melyet belső munkával, megérlelve lehetne rendbe tenni. Bár nem biztos, hogy mindig a tudatosságod vezet az idén, minden fő élettengely nagyot fordul Veled. Így minden esély megvan arra, hogy ne felejtsd el ezt a születési évedet. A lehetőségeid kihasználásaképp tisztán kellene látnod mit akarsz és mit nem. Így a munkára is másként tekinthetnél. Ez „gyárilag” megerősítésre szorul Benned. Csakúgy, mint az érzelmekkel való egyensúly megtalálása, az akaratod, önbizalmad helyreállítása, illetve az analitikus és az analóg szemléletmód különbségeinek megértése. Ezen vakfoltok kiszínezésével teljes képet kaphatsz önmagadról és a világról.

Minden jó-t!

 (0)

Kacagógerle

Kedves Ábel!
Megtudnád nekem mondani, hogy lesznek-e változások 2011-ben az életem valamely területén, mire figyeljek? Úgy érzem nagyon leköt a szerelmi életem és őszintén nem is tudok másra figyelni. Ráadásul vizsgáim lesznek jövő héten, de csak a szeretett férfira tudok gondolni, illetve a hiányára. Az Ő pontos születési idejét nem tudom, de hátha valahogy megjelenik az én képletemben és szeretném, ha tudnál írni valamit kettőnkről.
Születtem: 1978.02.27.22.35 Nagykáta
A szeretett férfi: 1976.10.31
Köszönöm: Kacagógerle

 (0)

Éber Ábel [tanácsadó]

Kedves Otto21!

Valóban mindketten az irányításra törekedtek. Csakhogy, ezt nem egymással kellene, hanem inkább építő jellegű célt találni ennek a feszültségnek. Pl. a különféle (verseny)sportágakat is erre találták ki.
A 6 éves ciklusokat tekintve, kb.18-24 éves kor között lenne itt az ideje, leválni a szülőktől és új családot alapítani, vagy legalább különköltözni. A kollégium így ideális megoldás lehet, egyelőre.
Mivel édesanyád igen nehezen élhette meg az ő édesanyját (vagy aki a szerepét játszotta), így ez a minta belé is ívódhatott. Valószínűleg nem tudott neki megfelelni, ha sikerült is volna nem igazán élvezhette. Elvárás alapú érzelmi játszmák negatív öntőformáját ő maga is átvehette. Ennek az enyhe formáját jelöli a pszichológia az „azonosulás az agresszorral” címmel. Ezt a programot Te már tudatos hozzáállással felülírhatod.
Az irántad való ragaszkodásának másik nehézsége, gyökere a társkapcsolathoz (férfiakhoz) való viszonyulásában rejlik. Ez nem az erőssége. Ahogy a gyengédség sem. Eleve kissé a férfias, aktív cselekvő oldala a domináns, így kevesebb női szerepet élhet meg. Ha viszont Téged is elveszít, akkor beteljesedhet az egyedüllét iránti késztetése… Ugyanígy a nőkhöz való viszonyodat is befolyásolhatja ez a tudatalatti program…

Minden jó-t!

 (0)

Ottó21

Ja és mind a ketten ugyanott születtünk, de ha nincs bennt a programodban, akkor Tamási vagy Siófok van a közelben
Minden jót kívánok

 (0)

Ottó21

Ja és mind a ketten ugyanott születtünk, de ha nincs bennt a programodban, akkor Tamási vagy Siófok van a közelben
Minden jót kívánok

Gyors horoszkóp kalkulátor

Add meg születési idődet, ami alapján kiszámítjuk nyugati-kínai horoszkópodat és bioritmusodat!

Részletes horoszkóp kalkulátor

Születési idő és hely megadásával kiszámíthatod aszcendensedet, holdjegyedet és pontos csillagjegyeidet.

Tovább >>

Titkos kedvencek

Akiket ide felviszel, csak Te fogod látni! Lehet családtagod, főnököd, beosztottad, szerelmed, vagy bárki, akinek érdekel a horoszkópja, bioritmusa.

Kedvencek felviteléhez be kell jelentkezned! Ha még nem regisztráltál, tedd meg most!

Minta kedvenc lista

Szakértőink

Éber Ábel

asztrológiai tanácsadó

Pap Krisztina

önismereti tanácsadó

Gyöngyösi Kincső

számmisztikus

Steinné Horváth Zsuzsa

kineziológus

Miskei Anikó

pszichológus

Aktuális

Aszcendens és Holdjegy számítás

Már működik az aszcendens és holdjegy számítás! Ahhoz, hogy ezt ki tudjuk számítani, meg kell adnotok a pontos születési időtöket és a helyet is. Tovább a kalkulátorra >>

 
2014. július 22. | Ló éve | Rák hava